A világ szeme Budapestre szegeződik, miközben a magyar szívek a franciákért is dobognak

2025. május 30. 19:21

Fodor Csenge és Vámos Petra is a női kézilabda Bajnokok Ligája megnyeréséért száll harcba Budapesten a hétvégén – előbbi a címvédő Győri Audi ETO, utóbbi másik két magyar csapattársával a francia Metz színeiben.

2025. május 30. 19:21
null

Május 31-én Münchenre figyel a sportvilág, hiszen szombat este rendezik meg a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét, a vasárnap ugyanakkor Budapesté! A hétvégén ugyanis női kézilabda BL-négyes döntő lesz ismét az MVM Dome-ban – mintegy 20 ezer néző előtt egy magyar, a hazainál is „magyarosabb” francia, valamint két dán csapat részvételével. 

Kezdjük hát akkor az elsővel! A címvédő Győri Audi ETO KC azt a bravúrt érte el idén, hogy sorozatban 9. alkalommal jutott el a final fourba, amelyben már a 7. trófeáját készül begyűjteni. A fináléba az Esbjergen keresztül vezet az út – éppen úgy, mint egy évvel ezelőtt, amikor egyetlen góllal bizonyultak jobbnak a dánoknál Győri-Lukács Viktóriáék. Az idei Bajnokok Ligája-csoportkörben azóta még kétszer nyert a magyar csapat Henny Reistadék ellen – és egyébként is, 

eddig a két klub történetének összes egymás elleni meccsét a győri lányok nyerték.

Miért jobb a Győr?

„Talán mondhatom, hogy mi egy komplexebb csapat vagyunk, ez segíthetett azokban a nehéz csatákban, amiket az Esbjerg ellen eddig mindig győztesen vívtunk meg” – vágta rá az ETO szélsője, Fodor Csenge a Danubius Hotel Heliában rendezett médiatalálkozón. – „Szerintem az lehet most is a kulcs, hogy nekünk hosszabb a kispadunk, többen tudnak úgy beszállni, hogy segítsenek, és persze taktikailag mindig nagyon jól fel voltunk készülve az Esbjergre. De amúgy iszonyatosan jó kézilabdát játszanak és nagyon erősek.”

FODOR Csenge
Fodor Csenge a tavalyi elődöntőben / Fotó: MTI/Kovács Tamás

A tavalyi elődöntőhöz képest azért az ETO kerete alaposan átalakult – Fodor már 2017 óta a csapat játékosa, és ezzel a legrégebbi kerettag –, miközben úgy érzi, az Esbjerg nem változott sokat.

„Nagyon sok új játékos érkezett hozzánk, és ez az első teljes idényünk Per Johansson vezetőedzővel. Utóbbi a javunkra válik, mert nagyon jó a kémia közte és a csapat között. Bár az új játékosokat be kellett építeni, mégis olyan nagy csatákat tudtunk idén megnyerni, hogy mindenki kapott önbizalmat. Eközben a dánok alaptematikája nem változott: Reistad a motorja az egésznek, akinek a képességei egyedülállóak, köré építik a támadótaktikát. Úgyhogy elsősorban az ő semlegesítését kell megoldanunk.”

Vajon mennyit kell beszélgetni azokkal az új játékosokkal, akik korábban még soha nem léptek pályára négyes döntőben?

„Amikor csütörtökön megérkeztünk Budapestre, rögtön megejtettünk egy csajos beszélgetést – ezt minden évben meg szoktuk csinálni. Ilyenkor lehet mesélni az érzésekről és pozitív töltetet adni a másiknak. Egyelőre senkin nem látom, hogy elvinné rossz irányba az izgulás, de majd kiderül, hogy az egész atmoszféra milyen érzelmeket hoz ki belőlük a pályán. Abban bízom, hogy az adrenalin és a sok szurkoló náluk is a jó irányba billenti ezt el.”

A Győr hetedszer, Fodor negyedszer nyerhet

A Győr címvédésre készül – Fodor pedig arra, hogy már negyedszerre emelhesse magasba a serleget. Motivációt keresnie nyilván nem kell, mert ezt az érzést biztosan nem lehet megunni…

A BL már alapból egy hatalmas motiváció, teljesen mindegy, ki, hányadik alkalommal nyerheti meg vagy száll érte harcba.

Az ember mindig éhes erre a trófeára, miközben azt is tudjuk, hogy a final fourba már bejutni is óriási dolog. Persze Győrben minden idény elején ez az alapelvárás. Most tényleg a négy legjobb csapat jutott szerintem el idáig, ugyanakkor azt is tudjuk: a mi BL-csoportunkból velünk együtt hárman vannak itt, és a négy egymás elleni meccsünkből hármat megnyertünk.”

Az Esbjerg mellett az Odenséről van szó – utóbbi, a Ferencvárost kiejtő dán együttes az egyetlen, amely le tudta győzni a Győrt az idei kiírásban. A final four negyedik résztvevőjével, a Metzcel ebben az évadban nem találkoztak – viszont annál jobban ismerik, hiszen három magyar is játszik ott. Egyikük az a Szöllősi-Schatzl Nadine, aki három évig volt Fodor csapattársa.

Természetesen jó lenne összefutni vele a döntőben! Nyilván fura, hogy másik mezben látom most játszani, de örülök, hogy ennyi magyar játékos van a Metzben, és tényleg lenne egy külön varázsa, ha ellenük játszanánk döntőt.

De egyelőre senki nem gondol semmi ilyesmire, mindenki saját magára fókuszál, a saját csapatára. Szeretnénk először a szombatot behúzni, aztán majd gondolkozhatunk, hogyan legyen a vasárnap. Nagyon jó lenne, ha megtérülne az a sok munka és felszabadulna a lelki teher!”

Magyar maffia Metzben

Nézzük a Metzet! Könnyen lehet, hogy az aktuális francia bajnok és kupagyőztes csapatában három magyar is pályára lép: Schatzl mellett Vámos Petra és Szemerey Zsófi is ott van a keretben. Mivel a Győrben Fodor mellett valószínűleg csak Győri-Lukács Viktória fog játszani honfitársaink közül, a Metz „magyarosabb” lehet a magyar csapatnál. 

Az a Metz, amelyik sorozatban 15 veretlen meccsnél jár a BL-ben, vagyis még nem kapott ki a jelenlegi kiírásban.

„Minden mérkőzésnek úgy mentünk neki, hogy szeretnénk nyerni, eddig ez egészen jól sikerült, de tudjuk, hogy valószínűleg a szezon két legnehezebb csatája még csak most következik” – jelentette ki Vámos. – „Nagyon bízom benne, hogy ezt a jó formát át tudjuk menteni, és magabiztosságot fog nekünk adni az, hogy ebben a szezonban így szerepeltünk eddig.”

Komplex, sokszínű társaság, remek karakterekkel – a magyar válogatott irányítója ebben látja eddigi sikereik titkát. És persze a „magyar maffiában”, melynek tagjai nagyon boldogok, hogy Budapesten lehetnek.

„Ahogy szerdán megérkeztünk, mindhármunkon lehetett látni, hogy teljesen ki vagyunk virulva. Tényleg jó érzés itthon lenni! 

Biztos vagyok benne, hogy fantasztikus hangulat lesz az MVM Dome-ban, és bízom benne, hogy sok magyar szíve fog értünk is dobogni. Ezen a hétvégén talán miattunk közelebb kerülhet ez a francia csapat a magyarok szívéhez.

Izgatott vagyok, biztosan különleges élmény lesz a számunkra.”

VÁMOS Petra
Vámos Petra az FTC elleni csoportmeccsen. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Megdönthetik a Győr rekordját

Vámos egy évvel ezelőtt igazolt Debrecenből Franciaországba. Akkor még egyetlen felnőtt címe sem volt, azóta a válogatottal Európa-bajnoki bronzérmesnek, a Metzcel francia bajnoknak és kupagyőztesnek vallhatja magát – most meg a BL-címért száll harcba.

„Annyi minden történt velem egy év alatt, rengeteget profitáltam a csapatváltásból. Ezt talán leginkább a címet mutatják a legjobban, de sokkal-sokkal több van e mögött. Rengeteget tanultam a játékról, saját magamról. Nagyon örülök, hogy most itt vagyunk és egy final fourra készülünk. Ez már tényleg a legmagasabb szint, és nagyon jó érzés, hogy bekerültem én is ebbe a körbe.”

Olyannyira magas szint, hogy ha a Metz nyerné a BL-t, akkor 17 meccses veretlenségi sorozatot építene, amellyel átadná a múltnak a győriek 16-os rekordját…

„Ez nem igazán motoszkál a fejünkben, eddig is minden meccsre úgy mentünk ki, hogy az a legfontosabb, és azt szeretnénk megnyerni, aztán valahogy úgy alakult, hogy sorra jöttek a győzelmek. Nagyon nehéz dolgunk lesz, de nagyon hiszek és bízok a csapatunkban, és abban a munkában, amit az egész idény során elvégeztünk. Biztos vagyok benne, hogy fizikailag és mentálisan is fel vagyunk készülve erre a hétvégére. Már csak a kezdő sípszóra várunk.”

Ahogy az egész sportvilág!

A Győr szombaton délután 3-tól játssza az Esbjerg elleni elődöntőt, míg a „magyaros” Metz este 6-kor találkozik az Odensével. A vasárnapi helyosztókat ugyanezekben az időpontokban rendezik.

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
steinamanger-2
2025. május 30. 22:40
"Jó a kémia?" Mi a fasz van?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!